A Komani tó
A következő érdekes úti célpont immár Albánia belsejében Koman volt, ahová azért érdemes elmenni, mert egy felduzzasztott hegyi folyón (víztározón) komppal el lehet hajókázni Fierzéig. Kb. 3 óra a meredek sziklafalak, gyönyörű hegyek között. Az oda vezető út utolsó 20km-e aszfalt volt ugyan, de nagyon meggyötört állapotban, ide megfelelő futómű nélkül utólag költséges szórakozás eljutni. Megérkezvén szembesültünk a ténnyel, hogy a komp nem közlekedik, mivel elromlott… Beszédbe elegyedtünk egy francia házaspárral, Monicával és Pierrel, akik már két napja várták ott parkoló lakóautójukkal, hogy esetleg megjavítják a szerkezetet.
Út a gát mellett
Visszafordulni nem szoktam, és végre találkoztam egy újabb nem hétköznapi kihívással. Az egyik ottani kis bár tulajdonosával, Marioval megegyeztem, hogy az ő édesapja ladikjával lecsorgunk Fierzéig. Persze nem ingyen, 70 eurót kért a maffiózó a szállításért. Ami nem kevés összeg, de a franciákat rábeszéltük, hogy tartsanak velünk, ha már kompozni nem tudnak, legalább sétahajózzanak egyet, és így beszálltak a költségbe.
Sétahajókázás
Amikor megérkezett a kis hajó, elgondolkoztam, hogyan is képzelik az XT bepakolását, de nem sok időm maradt mélázni, megfogtuk és kézzel beemeltük négyen. Szinte meglepődni sem volt időm, Mario, aki jól beszélt angolul, mutatott egy fényképet is, amelyen 5(!) motor volt a csónakban…
Behajózás
A komani gát
Tehát minden ok volt, a következő 3 óra felejthetetlen élményt adott. Kompon hajózva teljesen más lett volna, sok utas között, magas fedélzeten. A komp díját nem tudom mennyibe került volna, de nem is érdekelt belegondolva a két utazás közötti különbségbe. A motor kiemelésekor adódott egy kisebb malőr, a palló kicsúszott, de szerencsére nem esett a vízbe a Bárány. Letört a rendszámtábla-tartóm, amit a porban fekve 40 fokos melegben visszacsavaroztam.
A palló nem volt rögzítve…
Szerelés a porban
Koszovó
Fierzéből egész jó ötletnek tűnt átugrani Koszovóba, ami közel van. Az ország déli részén Prizren volt az úti cél aznap este, egy városszéli kempinget találtunk szálláshelynek. Egy patak partján sátoroztunk, ami tele volt hulladékkal, a kempingben se víz, se wc, se semmi, mindez 2 euróért. Angolul nem beszéltek, az egész hely úgy nézett ki, mintha épp most kerítették volna be egy alkalmi ötlet alapján. Látszottak is nyomai az építkezésnek, valami fesztivált akartak csinálni, emlegették, hogy több száz törököt várnak, az időhatározók hiánya miatt homályban maradt, mikorra is. Olyan gyerünk le a patak partjára beszívni meg bulizni feelingje volt az egésznek, egy baráti társaság találhatta ki, hogy ez milyen jó lesz nekik.
A patak partján
Egyébként itt Prizrenben nagyon kellemes tapasztalatokat gyűjtöttünk. Hűtőmágnes-vadászat közben egy kávézó előtt parkoltam le, ahol beszédbe elegyedtem a felszolgálóval. Gondoltam, iszom is egy feketét. Különlegesen finom volt, ezért megkérdeztem, vásárolhatnék-e 10-20 dkg-ot belőle, amit magammal vihetek. A vége az lett a dolognak, hogy kaptam egy kiló őrölt kávét, poharakat teljesen ingyen, nem engedték, hogy fizessek érte. Igen nagyvonalúak és fölöttébb barátságosak voltak, jó szívvel emlékszem rájuk.
A kávézó személyzetével
Prizrentől Macedónia felé haladva még megálltunk egy forgalmas település belvárosában, ahol elidőztünk egy órát, kisebb fritz- klub alakult ki az utcán körülöttünk. Mivel barátnőm Gabi német, az első érdeklődő sráccal angolról németre váltottak beszélgetés közben, ezt hallván pedig többen csatlakoztak a társalgáshoz. Sok koszovói (és albán) fiatal él Németországban, és sok az olyan, aki már ott is született, de kiutasították, ezért haza kellett térnie. A kitoloncolás oka gyakran a marihuána-kereskedelem, amely egy Albániából vagy Koszovóból származó, Németországban élő vagánynak gondolom kézenfekvő megélhetési forrásként kínálkozik. Addig, amíg le nem bukik. Mert nincs apelláta, akkor mehet haza, és vissza soha többé. Albániában és Koszovóban a német nyelvvel jobban lehet boldogulni, sok a kötödés a kivándorlók miatt.
Szakértők…
Macedónia
Macedóniában csak egy rövid kitérő volt tervben, a Mavrovó Nemzeti Parkot látogattuk meg. Sötétben érkeztünk, kempinget kerestünk, ami mint kiderült nem létezik. Sebaj, a tó partján vertünk sátrat, ahol nem voltunk egyedül. Másnap délelőtt kipattant a fejemből, hogy letaszítom Stahl Jutkát a trónról és saját főzőshow-m által híres leszek. Az első epizód el is készült, a nálunk lévő maradék anyagokból végül babos körtefőzeléket sikerült rittyentenem.
Alapanyagok
Rotyog
A video alcíme: Mit együnk, ha nincs mit ennünk? Meglepően finom volt, amikor elégedetten sziesztába kezdtem a nemes étek elfogyasztása után, egy gazdátlan ló jött hívatlan vendégként és elfogyasztotta a maradékot. Nagyon barátságos volt, nem rúgott, nem harapott, úgy viselkedett, mint egy kutya.
Az elkészült videót IDE kattintva meg is nézheted!
Neki is ízlett…
Mavrovó
Pogradec
E kis macedóniai kitérő után már vágytam vissza Albániába, kezdett hiányozni a kaland, és az út felénél sem jártunk még. A Macedón-Albán határnál, az Ohridi-tónál volt az út következő állomása, az Albán oldalon, ezúttal Pogradecben, a macedóniain már jártam. Ez a tó olyasmi, mint a Balaton, körben apartmanok és kempingek szegélyezik, szórakozóhelyekkel, csak kisebb kiterjedésű a vízfelület, viszont nagyon mély (legmélyebb pontja 288 m).
Kamping Peshku
A Macedón oldal tele van történelmi és kulturális nevezetességekkel, látványosságokkal. A tavon tilos halászni, pecázni engedély nélkül, akár 5 év áristom is járhat a kihágásért. Van lehetőség búvárkodni, de csak a helyi határőrség szervezésével, nehogy valaki eltévedjen a mélybenJ. Az albániai a sekélyebb rész, pancsolós strandok, melegebb víz várja a turistákat. Itt egy nagyon barátságos és olcsó kempinget találtunk, saját pisztrángfarmmal (ami egyébként errefelé jellemző a vendéglátó-helyeken), kérésre a vendég által halálra jelölt halacskát teszik az asztalra.
Chill a tóparton
Az albán Balaton
Az egyiket megettem…
Albán-riviéra
Innen keresztben áteszelve az országot a tengerpart irányába gurultunk tovább. Vlorét, illetve a délre tartó tengerparti útvonalat nem szabad kihagyni, a felhők vonala fölött való motorozás igazán fantasztikus élmény. Nem mindig jön össze teljesen, és olyankor a felhőtlen a szórakozás valami mást jelent, mint általában.
Llogara-hágó
A táj nélkülük is lenyűgöző, és elég jó út vezet le délre, végig a tengerparton, egész Sarandáig, ami olyan üdülőváros féle, mint amilyet megszokhattunk Horvátországban is. Csak az árszínvonal lényegesen alacsonyabb. Félúton Sarande felé a tengerparton két éve felfedeztem egy kis félszigetet, Porto Palermót, ahol egy váracska is áll. Akkor átutazóban elhatároztam, hogy itt legközelebb megállok egy éjszakára, tehát kerestünk egy nem annyira tehénszaros placcot a kis öböl mellett.
Porto Palermo, Albánia
A vár maga nem olyan izgalmas, idén már valami belépti díjat is szedtek, egyébként jó kilátás van innen a tengerre. A várőr amikor megtudta, hogy magyar vagyok egyből letegezett, és Tenkes kapitányának titulált. Humoros csóka, én nem ellenkeztem. Délelőtt hullámokban tehéncsordák érkeznek önállóan, de érdekes módon csak hűsölni jönnek a vár körüli lakatlan épületekbe. Kérődznek kicsit, néha kíváncsian kerülgetnek, és egész nap elvannak magukban, persze miattuk olyan bonyolult a sátorhely választás is.
Hűsölő tehenek
Ezt az erősséget amúgy a szép emlékű Ali Pasa építtette, egyébként elég sok hely viseli a nevét innen délre egész Butrintig, biztosan nem volt csóró, a helyiek meg büszkék rá. Hogy mi okból, azt még nem tudom.
Este ismét villogtattam káprázatos főzőtudományomat a kamerának, de a sötétség beálltával egy időben igen erős szél érkezett, a tüzet is művészet volt életben tartani, egymás hangját sem hallottuk.
Tűzvihar
A küzdelem közben egyszer csak megjelent egy muki érdeklődve. Kiderült, ő Tony akinek szerencsétlen sorsa, hogy saját Elbasani székhelyű utazási irodájának gyűjtsön képanyagot Albánia látnivalóiról. Ezért chopperjával körbeutazza az országot és infók után kutat illetve fénygépészkedik. Nagyon jó fej volt, újdonsült sorsüldözött cimborám meghívott alkalmi hajlékába is, felajánlva fürdési és vízvételezési lehetőséget. A szárazföld hegyoldalában apartmanok sorakoznak, ő onnan szúrta ki, hogy valami eszement talán fel akarja gyújtani a szigetet, az is lehet, hogy látens tűzoltó, erről nem beszéltünk. Fürdés kimaradt, viszont egy jót beszélgettünk, összebarátkoztunk, és adott pár jó utazási tippet.
A szélviharbnapnyugta után sem állt el
A félszigetre másnap reggel egy cseh terepjárós csapat érkezett, vezetőjüktől kaptam még egy igazi offroad ötletet is, amikor a terveimet mutogattam a térképükön, mert nekem nem volt csak kinyomtatott papírfecnim. Végig bíztam a helyismeretemben, a GPS-emben, na és a találékonyságomban. Hiszen kalandozni jöttünk. Amúgy sem vagyok még elég öreg turistának, akit a pénzéért szeretnek a vendéglátók.
A „számolóművész”
A félsziget bárjában, ahol se wc, se víz csak pálinka, a tulaj meghívott egy felesre, közben pedig szóba elegyedtem egy ránézésre hetven és a halál között járó öreggel. Valójában csak 65 volt, kiszolgált katonatiszt és számolóművész. Fél órán keresztül bravúrkodott nekem, azt hittem idióta. De ahogy figyelgettem rá kellett jönnöm, hogy nem autista és nem zseni, hanem érdekes szisztémákat alkalmazva, eszméletlen sebességgel számolt.
A számolózsenivel
Ahogy mondta, így tanították az iskolában. Intelligens volt, ami első ránézésre nem szembetűnő módon. Mondjuk, sütheti is a tudományát nyugdíjas katonaként a tehénpásztori pozíciójában.
A kellemes időtöltés és bratyizás közben kihasználtam az alkalmat, és készítettem pár reklámfotót a Motozin számára, ahol írásaim nyomtatásban megjelennek. Hiánypótlásként íme a képek, valamiért nem kerültek az újságba…
Alig akart szétázni…
Sarande már nem volt messze, de itt is jártam már, nem szerettem volna ugyanott megszállni, ezért a városon túl Ksamilban kerestünk egy kemping/motelt. A felszerelés karbantartás és egyebek miatt minden úton keresek „kultúráltabb” szálláshelyet, ahol ki lehet pucerájkodni.
